Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÁTOK

 Furcsa mód, nem is gondolnánk, hogy sokszor saját magunkat is átkozzuk,épp mi magunk rakunk magunkra átkot. Ki ne mondta volna már magára azt, hogy ,,jajj de szerencsétlen vagyok" vagy ,,nekem semmi sem sikerül" ? Ilyenkor saját magunkra teszünk átkot. Nagyon fontos, hogy ügyeljünk arra, milyen szavak hagyják el a szánkat mivel a kimondott  szónak és gondolatnak teremtő ereje van( Vonzás menüpont). Egy esetleges vita vagy veszekedés során is oda kell figyelni erre. Ne szidjunk,korholjunk,átkozzunk másokat mert a tapasztalatunk az, hogy minden átok ami nem jogos, háromszoros energiával száll vissza az átok küldőjére. És azt, hogy jogos e, azt egy felsőbb hatalom dönti el, nem mi magunk(Karma menüpont). Jómagam ha azon kapom magam,hogy oda nem illő szavakkal illessek valakit vagy valamit, csupán ennyit mondok:RENDBEN. Akik ismernek, tudják,hogy ez sokkal veszélyesebb tud lenni egy esetleges szidásnál,rosszkívánságnál,hisz átadom a döntést egy nálamnál sokkal nagyobb hatalomnak,és nekem abba semmi beleszólásom nincsen. Gondoljuk csak át egy pillanatra. Az aki bosszút esküszik,gonoszkodik, az semmiben sem hisz illetve bízik,csak és kizárólag magában,hogy az adott dolgot ő saját maga tudja csak elintézni. Pedig ez nem így van.  

 

 

 

Átoklevételre bejelentkezés az elérhetőségek egyikén.

 

 

 

 

 

 

 

 

ÁTOK:Annyi mint rossz szándékkal erős, hathatós szavakat kiejteni, utóbb szidni, korholni, káromolni, kárhoztatni, tehát mindaz, amit legjobban a lat. maledicere foglal egybe. Az Á. tehát alapjában véve nem egyéb, mint egyenesen valamely felsőbb lény haragjának, vagy bosszúállásának kifolyásakép nyilvánúló rossz kívánság, vagy ilyennek valamely felsöbb lényre való hivatkozással történő emberi nyilvánítása: Az Á. úgynevezett foganat-ába, vagyis hatóerejébe vetett hit ugyanazon alapon áll, mint az áldás hatékonyságában való bizodalom. Kiterjedésének köre is épp oly tág, mint az áldásé. Alakja, szintén az áldáséhoz hasonlón, lehet szertartásos és hagyománytól szentesített, s ennek folytán bizonyos, az istenséggel való közlekedést közvetítő személyek (papok, vagy választott, az istenektől különösen kegyelt, tőlük megszállott egyének) hatásköréhez tartozó, vagy a pillanatnyi felhevülésnek bárki részéről történő nyilvánulása, amely utóbbi esetben az átkozónak az el- vagy megátkozotthoz való vérségi viszonya szerint növekedhetik az Á. hatóereje (pl. az atyai vagy anyai Á. a néphit szerint jóval súlyosabb, mint bármely más, távolabb álló személyé). Az Á. bizonyos megállapodott, hagyományos formáinak nem éppen az átkozás tudatos szándékával, hanem csak a harag bosszankodás vagy akár pusztán a leszólás, szidás, legyalázás, megvetés kifejezéskép használása, különösen az ilyekkel való gyakori visszaélés, szokásszerü dobálódzás: a káromkodás (l. o.), melyek egyik legerősebb gyökere a régibb pogány vallások reakciója a reájuk oltott kereszténység ellen s mint ilyen, legalább addig, amig tudatosan az uj vallás szenteknek hirdetett lényei ellen való tiltakozó gyalázkodás nyilvánul benne nem is tulajdonképeni átkozódás, hanem inkább puszta szidalmazás és lealázás. Az Á. szertartásos alakjainak egyike az úgynevezett kiátkozás (anathema), másika pedig, amely a néphit egyik jelentős tárgya a babona és a büvölés keretébe tartozó ráolvasással járó átkozás. Á. egyházi értelemben. L. Kiközösítés.


 

 

 

Átok lexikonális leírása:Pallas nagy Lex.