Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DÉMONOK

Eredetileg istent jelent, később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél felebbvalókat, kik majd jó-, majd rosszindulatuak. Mint ilyen az istenek s emberek közt a középen álló hatalmakról körülményes és részletes rendszerek következtek a népek vallásában és gondolkodásában, amelyeknek nyoma ma sem veszett el végkép. A mitologiák egy része démonologia,

images--12-.jpg

 démonok tana, egész szellemsereg képzelt valója, mely az istenek s emberek világa közt terül el s mintegy egybekapcsolja. Az egyiptomiak képzelete szerint mérhetetlen sok ily démon van, kik mindenütt az ember közelében laknak, a vizben, földben s levegőben. Az indusok körülbelül 30000 démont imádnak. A kaldoknál is vannak tüzi, légi stb. szellemek. A persáknál vannak jó s rossz szellemek, izedek és dewek, amazok Ormuzd országában laknak, emezek Ahrimanéban. A zsidóknál is később, mikor a babiloni fogság idejében a persákkal érintkeztek, kifejlődött egy démonologia, mely alapjában hasonlít is a persára. Vannak jó és rossz szellemek; az előbbiek élén a hét arkangyal áll, az utóbbiakén, kiket sátán vezet, hét árkördög. Jézus idejében a betegségek egy részét, a nyavalyát, őrültséget stb. a démonok okozzák, kik az emberbe bebujnak s akiket ki lehet onnét kergetni. A kereszténység első korában ez a kikergető hatalom külön foglalkozás, az exorcistáké, később ez a hatalom általában a papokra száll. A gnoszticizmusban, a rabbinizmusban és a kabbalában a démonologia egységes részletes alakot ölt, mint a babonának filozofiával elegyített tudákos rendszere. Kedvesebb és költőibb képe van a 

images--11-.jpg

démonologiának a görögöknél. Eredetileg a démon általában isteni hatalom, mely majd sujtja az embereket, majd emberfölötti erőt ád nekik. Heziódnál, kinél a homeri korszak naiv képei idegen fölfogásokkal s tudákos gondolatokkal szövetkeznek, a démonok már nagy szerepet visznek; az istenek s emberek közt állanak, körüllebegik az embert, mert a jog s erkölcs őrei, de a természetben s az elemekben is működnek, majd áldást, majd bajt hozva az emberekre. Később ez a kettéosztása a démonoknak még határozottabb alakot ölt. A démonok részint a főistenek kisérői, szolgái s mint ilyenek külön egyéniséget s nevet kapnak (s koribansok Rhea mellett, Deimos és Phobos Ares mellett), részint pedig egyes emberekhez (népekhez is) vannak kirendelve, s azokat kisérik születésüktől kezdve halálukig. Majd ugy képzelik, hogy minden embernek lehet jó és rossz démonja (agathodaimon, kakodaimon), majd hogy azon egy démon tesz jót és rosszat. Ilyen démon hires példája Sokrates daimonionja (l. Sokrates), akinek szavát hallja s aki őt mindig a rossztól megőrzi. Az ujplatonikusok rendszerében a démonok fontos helyet foglalnak el, alsó istenségek, kik istenek s emberek közt közvetítenek s az isteni parancsokat végrehajtják. A rómaiaknál a démonok géniuszok (l. o.). A kereszténység első századában a démonokban való hit igen erős; a régi pogány istenek mind gonosz démonokká lesznek, azonkivül is vannak démonok, de mind gonoszok; a pokol gyülöltjei, isten ellenségei, akikkel a jámboroknak sokat kell küzdeniök, mert ők tántorítják el őket a jó uttól, valamint ők voltak okai az egész pogányságnak, elvakítva az emberek eszét. De majdnem minden népnél találjuk az ily hatalmas valókba vetett hitet; a magyar manók is ilyenek, a német kóboldok, hegyi szellemek stb. Ma a démon, démonikus mint gonosz, rendkivüli hatalmat, erőt jelentő kifejezés él a nyelvben. L. Hild; Etude sur les démons dans la littérature et la religion des Grecs (Páris 1881); Laengin; Der Wunderun Daimonerglaube der Gegenwart (Lippcse 1887); Rohde, Psyche (Freiburg 1890).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: A Pallas nagy Lexikon